Leendő amerikai egészségügyi miniszter: Minden abortusz egy tragédia

2025. január 29. 22:50

Túlélte első szenátusi meghallgatását ifj. Robert F. Kennedy, Donald Trump jelöltje az egészségügyi miniszteri posztra.

2025. január 29. 22:50
null

Szerdán tartották az amerikai Szenátusban ifj. Robert F. Kennedy, Donald Trump egészségügyiminiszter-jelöltjének első meghallgatását. Kennedy meghallgatása már csak azért is izgalmasnak ígérkezett, mert a korábbi demokrata elnökjelölti aspiráns kampányát kemény oltásellenes szlogenekkel kezdte.

Kennedy aztán egy alku mentén kötött ki Trump oldalán: néhány százalékos támogatottsága mellett visszalépett az elnökjelöltségtől,

s szavazóit – az egészségügyi tárcáért cserébe és komoly egészségügyi reformok ígéretével – a republikánus jelölt támogatására szólította fel. Megválasztása azonban kemény dió lesz. A demokraták pártütése és a demokrata járványkezelés kritikája miatt is neheztelhetnek rá, míg oltásellenessége a republikánusok esetében is veszélybe sodorhatja támogatottságát.

A BBC beszámolója szerint Kennedy meghallgatását tüntetők üvöltözése kísérte, ugyanakkor az az ígérete, hogy „újra egészségessé teszi Amerikát”, hangos tetszésnyilvánításra talált.

Vakcinák, vakcinák mindenhol

A szenátorok terémszetesen alaposan meggrillezték Kennedyt korábbi oltásellenes kijelentései miatt, hiszen nyolc éven keresztül volt egy olyan civil szervezet vezetője, amely a gyermekek védőoltásai ellen kampányolt, képviselte azt a nézetet, hogy az oltások autizmust okoznak, és 2023-ban az egyik legnépszerűbb amerikai podcasterrel, Lex Fridmannel beszélgetve azt is megfogalmazta, hogy „azt gondolom, bár az élő vírusos vakcinák némelyike valószínűleg több problémát előz meg, mint amennyit okoz, nincs biztonságos és hatékony vakcina”.

A meghallgatáson Kennedy váltig állította: támogatja a jelenlegi gyermekoltatási rendet, és nem hisz az összeesküvés-elméletekben. „Ez olyan pejoratív jelző, amit azért aggatnak rám, hogy ne tehessek fel nehéz kérdéseket hatalmas érdekekkel kapcsolatban” – fogalmazott. 2023-as szavait pedig állítása szerint kiragadták a kontextusból, 

ezt a mondatot befejezte volna azzal, hogy olyan vakcina nincs, ami „minden ember számára” biztonságos és hatékony, ám Fridman ezen a ponton félbeszakította, így nem tudta befejezni a mondatot.

Make America Healthy Again!

A meghallgatás kevésbé ellentmondásos pontjain arról értekezett, hogy Amerikában túl sok a feldolgozott élelmiszer, amely hozzájárul ahhoz, hogy az országban az elhízás népbetegség. Ennek érdekében felülvizsgálná az élelmiszeripar vegyi adalékanyagait, és felszámolná az amerikai kormányzati ügynökségek, illetve az élelmiszeripar összefonódásait. 

„Megfordítjuk a krónikus betegségek epidémiáját, és visszavezetjük a nemzetet az egészség felé vezető útra”

– mondta a Szenátusnak.

Azt azonban jelezte, hogy nem fosztaná meg kötelező erővel az amerikaiakat a feldolgozott élelmiszerektől. „Ha szereted a McDonald’s sajtburgerét vagy a light kólát – amit a főnököm imád –, akkor meg kell, hogy vehesd” – fogalmazott.

Abortuszügyben jobbra át

Az abortusz kapcsán – amelynek korábban pártolója volt – Kennedy a pártállásának változásából következő álláspont-változásról számolt be. Most támogatja például, hogy az abortuszt gyilkosságnak tartó orvosokat ne lehessen arra kényszeríteni, hogy elvégezzék a terhességmegszakítást.

Mikor korábbi abortuszpárti nyilatkozataira emlékeztették, Kennedy jelezte: szerinte 

minden abortusz egy tragédia”,

és egyetért Donald Trumppal abban, hogy az abortusz szabályozását az államoknak maguknak kell végezniük. Jelezte azt is, hogy „az elnök megbízásából dolgozom, az ő politikáját fogom megvalósítani”.

Nincs Szenátus Bernie nélkül

A meghallgatás során aztán Bernie Sanders vermonti független szenátor, a „demokratikus szocialisták” örökös elnökjelöltje is szót kapott, aki arról kérdezte Kennedyt, hogy szerinte az USA-nak „garantálnia kellene-e mindenkinek az egészségügyi ellátást, mint emberi jogot”.

Kennedy úgy vélekedett: ezt a kérdést ilyen egyszerűen nem lehet megválaszolni, mert például egy tüdőrákkal kórházba kerülő húszéves dohányosnak nem biztos, hogy ugyanabban az ellátásban kellene részesülnie, mint annak, aki nem dohányzik. Abban viszont egyetértett Sanders szenátorral, hogy annak az „abszurditásnak”, hogy az USA-ban ugyanazok a gyógyszerek drágábbak, mint Európában, véget kell vetni.

Nyitókép: Allison ROBBERT / AFP

 

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nesztekjobbrol
2025. január 30. 08:38
Nem hiszem hogy eljut odaig, de ha tenyleg o lesz az egeszsegugyer, akkor doktor Fauci es doktor miniszterelnokur, meg a tobbi lockdown bunozo jo ha szeppukut kovet el, mert ami kovetkezik az kemeny lesz
balbako_
2025. január 30. 05:17
Igen az tragédia! Az embrió is ember és annak a halálával jár. Tehát a cél a megelőzés nem a műtét.
gabor87
2025. január 30. 00:23
A hapsi 71 éves és olyan fitt, izmos mint egy 30-as éveiben járó profi sportoló. Ilyen ember való egészségügyi miniszternek. Aki nem hiszi, mennyen és keressen rá fotókra meg videókra, akad bizonyíték rá.
de France
2025. január 30. 00:05
Hol van itt Caroline Kennedy levele? Ja, elhallgatjuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!